Trailer

Annyi munka után kész a blog trailere! Remélem tetszik! Írjatok kommentbe, hogy milyen!

2. Fejezet -Első napom

Miután ettem egy finomat kimentem az udvarra, ki az Akatsukiból. Csak sétáltam az ösvényen, és gondolkoztam. Mindenfélén átfutott az agyam. Például hogy mi történhetett velem, hogy kerültem ide, mi lehet most kis farkasommal, vagy hogy hol vagyok. Sok volt erre az erdő, de nem volt ismerős semmi. Észre sem vettem mennyit gyalogoltam. Egészen egy szép rétig sétáltam. Ott lefeküdtem a fűbe, és néztem a felhőket. Még mindig gondolkoztam. "Vajon mennyi ideig alhattam? És ha sokáig? Akkor gyakorolnom kéne!" Fölálltam, és elkezdtem formálni a kézjeleket.
-Shinobi idézés!

-Na végre! Szia Mimi! Rég találkoztunk! -és megjelent előttem a hat méter magas Tsuki. Nagyon különleges farkas. Az egyik fele fehér, a másik fekete. Mondjuk ebben hasonlít Zetsura. Na mind egy.
-A segítségedet kérném a gyakorlásban. Kicsit szükségem van csapat munkára.
-Ok. Mivel kezdjük? -elmondtam az instrukciókat, ő pedig egyből megértette.
-Akkor... -elkezdtem formálni a kézjeleket.A helyes sorrend: kutya+majom+ökör+tigris.
-Tűz típus: farkas tüze! -ennél a jutsunál nagyon fontos a nagy lélegzet. Ahogy kifújtam a levegőt megformálódott előttem egy farkas fej.
-Szép! Mikor tanultad? -kérdezte Tsuki. Hogy mikor?
-Nem tanultam, hanem én fejlesztettem ki!
-Ügyes! Akkor jöhet a víz típus? -bólintottam, és a madár+patkány+kígyó kézjel kombinációt használva magamban kimondtam a jutsu nevét. "Víz típus: telihold fénye!" A kezeimet kiraktam magam elé, mintha védekezni szerettem volna, és megjelent előttem a teliholdhoz hasonló kerek pajzs. Tsuki rám támadt, én pedig egy kis ideig tartottam magam, majd bukfencezve hátra estem.
-Upsz! Jól vagy?
-Igen. -fölálltam- Jöhet a szél elem?
-Jöhet!  -ez a jutsu nagyon nem megy, de megpróbáltam.
-Pengék szele!  -itt is nagyon fontos a levegő vétel. Kifújtam a levegőt, és meglepő módon sikerült egy fát tele karcolni.
-Nagyon szép! Kanashimi. Lehet egy ötletem?
-Mond csak!
-Mi lenne, ha a sharinganodra koncentrálnánk? Tudom, hogy ehhez nem én vagyok a megfelelő, de talán ő az. -nézett el mögöttem. Sasuke! Hát ő meg mit keres itt? Ahogy meglátta, hogy észrevettem elindult felém. Én visszafordultam Tsukihoz:
-Jól van Tsuki, már mehetsz! Szia!
-Szia! -és eltűnt jó volt újra látni. Sasuke épp ideért. Megállt melletem.
-Szép állat.
-Az... Sharingan. Légyszíves gyakoroljunk!
-Rendben. -nevetett- mutasd hogy állsz. -én pedig legnagyobb szégyenemre előhívtam a ?kettes? színtű sharinganom. Kettő? Fejődtem volna?
-Hááááááát.... Akkor... Megtanítok néhány jutsut, amihez kell használnod a sharingant.  -délután hatig kint voltunk és gyakoroltunk. Csöndben gyalogoltunk vissza. Mindketten fáradtak voltunk. Én egy kicsit szomorú voltam, mert nem fejlődtem. Vagyis igen, de ez nem látszik semmin. Tudtam, hogy nem fog egy kettőre menni. Beléptem az ajtón, és amint tudtam az ágyam felé vettem az irányt. Úgy ahogy voltam, eldőltem.
-Mimi! Kelj már föl! -mondta valaki.
-Csak még öt percet... -háton feküdtem, és a fejemre húztam a párnám.
-Jó, te akartad! -és leöntöttek hideg vízzel! Egyből fölültem, és ahogy fölfogtam, hogy az ajtóban Kisame, az ágyam mellet pedig Deidera áll, megfogtam a párnám, és egyenesen Dei' arcába dobtam. Pár másodperc múlva már nem csak ők, hanem én is röhögtem. Kezdem szeretni ezt a helyet.... :)

1. Fejezet- Hogy is kerültem az Akatsukihoz?

Nekem nincs családom. Konohában kiközösítve éltem. Megvetettek, nem akartak velem barátkozni és ezt mind azért, mert Matatabi, a kétfarkú démon belém lett zárva. Mondjuk az is közrejátszhat a dologban, hogy az utolsó Uchihák között vagyok. A sharinganom még csak az első szinten van, mert nem tudtam fejlődni. Nem tanították meg a használatát, azt, hogy hogy kell előhívni, semmit! Pedig lett volna, aki megtegye. Öt éves koromban, egy nap nagyon megaláztak. Megvertek, kicsúfoltak, és Matabinak neveztek. Jó, ez mondjuk önmagában még nem is bántó, de ha tudod, hogy miért teszik, hogy tudod, hogy egy szörny van benned.... Az nap az erdőbe menekültem. Leültem egy fa tövébe, és sírtam. Tudtam, hogy élnek ott farkkasok és medvék, de nem féltem. Sírtam, csak sírtam. Föl se néztem. Legközelebb azért nyitottam ki a szemem, mert egy kis szőrgombóc mellém bújt. Egy kis farkas volt. Beesteledett. Ennyi ideig sírhattam volna? Na de ez most nem lényeg. Fáztam. A farkas vakkantott egyet. Egyből megértettem. Azt akarta, hogy kövessem. Elindult, én pedig szedtem a pici lábaimat. Nem akartam szem elől téveszteni. Egészen egy barlangig vezetett. Bent tűz égett. Fogtam egy faágat, és meggyújtottam. Megnéztem a barlang falát. Mindenféle kép volt rajta. A legtöbb farkast ábrázolt. Újdonsült barátom elindult befele. Én utána. Sokáig mentünk. Ez a barlang olyan szép volt! Egy kis patak követte utunkat. Néhol a barlang teteje olyan volt, mint a csillagos ég, néhol pedig kis házakat lehetett felfedezni a sziklák formájában. Az egész olyan volt, mint egy falu. Egyszer csak egy emberrel találtam magam szemben. Hosszú, ősz szakálla volt, a haja megnőtt. Hosszú, idő szőtte köpenye volt. Egy tekercs volt keresztbe akasztva a mellkasán. Kaito volt a neve. Attól a naptól fogva a magány a barátom lett. Hét évvel később aláírtam Kaito tekercsét, tehát farkas shinobi lettem. A sharinganom még midig nem tudtam használni, azért, mert nehéz volt fejlődnöm. Mesterem minden jutsuját megtanította, de én is fejlesztettem még ki. Egészen 14 éves koromig nem használtam uchiha képességem. Nem sokkal később Kaito életét vesztette. Nem ébredt föl. Teljesen kétségbe voltam esve. Persze volt, akire számíthattam. Ott volt Mujakina, a farkasom. Ez így lehet, hogy hülyén hangzik, de úgy szerettem, mint ha a testvérem lett volna. Mikor 17 éves lettem nagy vihar támadt. Az egyik villám belecsapott egy régi fenyőbe. Egy ága letört. Rám esett volna, de Mujakina ellökött. A szemem láttára halt meg. Hallottam, ahogy nyüszít, de mivel víz nem volt a közelben nem tudtam rajta segíteni. Csak néztem, ahogy a tűz terjed. Ahogy elpusztul az az erdő, ahol fölnőttem. Mikor már nem hallottam, ahogy farkasom nyüszít, elkezdtem félni. Kétségbeestem, és egészen egy szakadékig hátráltam. Az alján folyó folyt. Tudtam, hogy itt a vég, fölkészültem a halálra... Egyszer csak leszakadt alattam a talaj. Beleestem a folyóba, és elhomályosult minden..... Mikor fölébredtem egy ágyban feküdtem. A szobában rajtam kívül nem volt senki. Nevetést hallottam, ezért elindultam ki. Egészen az ebédlőig mentem.

-Na! Csipkerózsika is fölébredt! -mondta egy szőke srác.
-Kösz. Pontosan hol is vagyok? -kérdeztem.
-Az Akatsukinál. -mondta egy vörös hajú, pircinges tag.
-Hogy hol? És.... Kik is vagytok?
-Én Kisame, ő itt Sasori, Pain, Konan, Deidera, Sasuke, Itachi, Kakuzu, Hidan, Zetsu és Obito. És te ki vagy? -halpofa. Komolyan. Egy kék bőrű ember. Azt hogy?
-Én.... Én Uchiha Kanashimi vagyok.
-Uchiha? -lepődött meg... Asszem Sasuke...
-Az. Bár a sharinganom nem nagyon tudom még használni.
-Mutasd! -mondta.
-Jó. -és legnagyobb szégyenemre előhívtam a kettes (?) szinten lévő sharinganom.
-Dolgozunk rajta.
-Kösz. És most mi lesz?
-Kezdésnek mondjuk foglalj helyet, és egyél. -az egyetlen nő. Ő Konan. Az tuti.
-Köszönöm. -elém rakott egy tál rizsgombócot- De jól néz ki! -és neki láttam.

Sziasztok!

Úgy döntöttem, hogy egy komolyabb blogba leírom a képzeletem szüleményét. Előre szólok, hogy döcögősen fog indulni, de ígérem jó lesz. Azt is tudnotok kell, hogy kevés szabadidőm miatt ritkán lesznek új részek, de mindig igyekezni fogok. Ez a blog Naruto fanfiction lesz, ezért én azt mondom, hogy mielőtt elkezditek olvasni a blogom, nézzetek meg néhány részt! De akinek ehhez nincs kedve, az se zárja le az ablakot, mert lesz a szereplőkről leírás, és igyekszem majd minél több infot leírni.