6. Fejezet - Látomás

Zene: (az elejéhez) Recollection

Amint a csók véget ért lángvörös fejjel felálltam, majd elindultam a Tölgy alá. Eleinte csak lassan gyalogoltam, de később már azon kaptam magam, hogy rohanok. Sírva rohanok. Azt nem tudom, hogy miért kezdek el folyni a könnyeim, sőt azt sem tudtam hová megyek, de úgy tűnik, a sors furcsa dolog. Teljesen öntudatlanul a régi lakhelyemhez, a barlanghoz értem. Teljesen úgy éreztem magam, mint tíz évvel ezelőtt. Láttam előttem a farkasomat, éreztem az illatokat, amiket akkor, ég a barlangrajzokat is a réginek láttam. Megérintettem a falat, és elindultam befelé, egészen addig a szikláig amin Kaitot először láttam. Akármilyen régen is találkoztunk láttam magam előtt az alakját, úgy festett mint egy szellem. Ezek után azt hittem, hogy majd megszólít, mint annak idején.

-Örülök, hogy eljöttél, Kanashimi! -a hang, a test, a hely.. Minden a régi volt. Csak a szavak nem. -Valamit tudnod kell: Nem sokára eljönnek érted Konohából, azért, mert de is jinchuuriki vagy, és ha te az Akatsukinál vagy már csak 8 bijuut kell eltávolítaniuk. Ha ez sikerül nekik, erősebbek lesznek az összes nagy nemzetnél, ez pedig Avar rejtek pusztulását jelentené. Gondolom felfogtad milyen fontos is ez. S hogy ezt most miért mondtam el? Azért, mert nem kispályás ninják fognak érted jönni, hanem maga a Hokage! Te nem leszel ott, mikor ők eljönnek, de szólhatsz a társaidnak, hogy készüljenek!
-Ezzel arra célzol, hogy holnap jönnek? Amikor én küldetésen leszek? -vágtam közbe a monológjába.
-Nem mondhatom meg -ezt igennek veszem- Tegyél meg mindent annak érdekében, hogy a barátaidnak ne essen bántódásuk! -a látomás hatalmas fényár közepette eltűnt....

(Zene: Everlasting Star)
-Mimi! Kanashimi! Jól vagy? Hé! Megütötted magad? Hmm. -hallottam Dei' hangját. Kinyitottam a szemem, és legjobb barátom alakját láttam kirajzolódni fölöttem. -Hé... Jól vagy? Hmm.-hajolt közelebb. Abban a pillanatban annyira örültem annak, hogy ott van, a hangja hatalmas mennyiségű nyugalmat, bizalmat és szeretetet árasztott.- Kezdek megilyedni, hogy nem szólsz semmit. Biztos jól vagy? Hmm. -nem válaszoltam, csak a már mellettem guggoló szőke jelenség nyakába vetettem magam, s ezzel az akciómmal sikeresen fel is döntöttem, így nevetve a mellkasára hajtottam a fejem, és szorosan átkaroltam, ő pedig szintén nevetve átkarolta a derekam.

§Saskue szemszöge§
-Szeretlek... -mondtam ki némi dadogás után. Egész eddig erre készültem, és láttam Mimin, hogy ő is érez irántam valamit. Erre felbátorodottan közel hajoltam hozzá, lehunytam a szemem és megcsókoltam. Körülbelül 6 másodpercig tartott a csókunk, s amint véget ért, Kanashimi felállt, és egyre gyorsabban kezdett tőlem távolodni. Amint eltűnt az erdő sűrűjében én is felálltam és elindultam vissza a rejtekhez. Amint beléptem az ajtón meghallottam Konan hangját:
-Na, mi volt Sasuke? -valószínűleg éppen a vacsorát készíthetett, hiszen egyrészt isteni illat terjengett a levegőben, másrészt a konyhából hallottam a hangját.
-Sehogy! Fölmegyek a szobámba! Ne zavarjatok! -válaszoltam, majd elindultam fel a lépcsőn. Benyitottam a szobába, majd levágtam magam az ágyamra
-A francba!! -ordítottam bele egyik párnámba.
-Miért nem mondtad el neki? -hallottam bátyám hangját abból a sarokból, ahol gubbasztani szokott. Nem kell mondanom, eléggé megilyesztett.
-@#!Đ? Itachi te aztán szereted ráhozni az emberre a frászt! -engedtem hangot az első reakciómnak.- egyébként elmondtam.... És meg is csókoltam.... Aztán elment...
-Legalább elmondtad. A többi meg azon múlik, hogy ő is úgy érez e, mint te. Viszont most hagylak, had gondolkozz. -állt fel, majd kilépett az ajtón. Ő hagy gondolkozni, én meg inkább dühöngenék, de mint mindenben, ebben is igaza volt. Kinyitottam hát az ablakot, és kiugrottam. Edzeni mentem.