Boldog karácsonyt

Kedves olvasóim! Mindenkinek szép és békés karácsonyt szeretnék kívánni! Szeretném megköszönni a 141 oldalmegjelenítést! ^.^

Elnézést kérek a fejezetek késéséért! Kérlek olvassatok tovább is! ^.^

Külön kiadás - Karácsony❅

Sziasztok! Mivel nyakunkon a karácsony, gondoltam csinálok egy részt ezzel kapcsolatban. Remélem tetszik! ۰۪۫●۪۫۰

          Mi történik az Akatsukiban karácsonykor?

December 24.: Szenteste!!!!! 

-Konan! Nem érem el a fa tetejét! -éppen a karácsonyfát díszítettük.

-Hozd ide a sámlit! -elindultam kifelé a konyhába. Megfogtam a kicsi széket.

-KISAME!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! -Mi történt? Gyorsan beszaladtam, és csak azt láttam, hogy a fa el van dőlve. 

-Ki, mi, hol, mikor?! -kérdeztem én is.

-Én...Én.... Csak gyakoroltam! -mondta Kisame.

-Úgy, hogy földöntötted a fát?! -kérdezte Konan még mindig ordítva.

-Hát... Úgy látszik. 

-Mi történik...? -kérdezte Dei'. Nagyon fáradt volt, a szemei karikásak, a haja pedig mintha egy szőke sünit raktak volna rá. Totál elaludta. XD

-Nézz körül. -állt meg Sasori mellette.

-Ooh. Miért nem lesz Zetsuból karácsonyfa? -kérdezte.

-Hm. Jó ötlet. Zetsu! Állj meg itt kérlek. -parancsoltam. Ezúttal már mindenki segített földíszíteni Zetsut. Mikor végeztünk Hidan befújta fenyőfa illatú sprayvel, hogy illatos legyen.

-Így ni! -rakta fel Sasuke a csillagot a "karácsonyfánk" tetejére. Konan kiment megcsinálni az ünnepi vacsorát. Úgy öt óra felé elkezdtem kihalászni az ajándékokat az ágyam alól. Szépen becsomagoltam, és kivittem a "fa" alá. Szerencsém volt, hogy Zetsun kívül senki nem volt ott. Úgy hét óra felé Obito bekopogott a szobám ajtaján.

-Gyere! 

-Megyek! -szépen lassan kiballagtam a nappaliba. Deidera és Sasuke már ott voltak, majd a többiek is elkezdtek beszállingózni. Végül Konan jött be a vacsival. Le volt takarva, így nem láthattam mi az, de nagyon finom illata volt. 

-Kívánjatok valamit, mielőtt kibontjuk az ajándékokat! -"Bárcsak igazi barátokra lelnék" kívántam. 

-Mindenki meg van? -kérdezte Sasori.

-Igen. -válaszoltuk kórusban. 

-Akkor... Itachi kezd te az ajándékaid kiosztását! -én egy nagyon szép, kézzel készített fa farkast kaptam. Nagyon gyönyörű volt!

-Most én! -mondtam. Elkezdtem kiosztani. Nem állítottam föl sorrendet, csak úgy találomra ami a kezembe akadt adtam át. Sasukétől egy nyakláncot, amin a sharingan egy "cseppecskéje" volt, Deiderától egy holdkövet, Konantől egy gyönyörű gyűrűt és így tovább.

December 25.: Karácsony első napja

Olyan 10 körül keltem. Fölöltöztem, és kinéztem az ablakon. Esett a hó! Mivel senkit sem találtam, gondoltam kint vannak. Gyorsan fölkaptam a kabátom, és én is a szabadba indultam. Ahogy kiértem, kaptam a fejembe egy hógolyót, majd Deidera eltarolt a szánkójával. 

-ARRGDEIDERA!!!!!!!! -és egy jó nagy kupac havat a fejébe nyomtam.

-Héj! Ezt miért kaptam?! 

-Szerinted?! -Dei' nem válaszolt, csak fejbe dobott egy hógolyóval. Jó sokáig csatázhattunk, mikor Kakuzu ordítva megkérdezte úgy mindenkitől:

-Egyébként Zetsu hol van? 

-Tényleg Zetsu! Kaptam észhez!

-Várj! A karácsonyfát csak vízkereszt, vagy tudom is én mikor kell leboltani! -mondta Dei'.

Én csak ránéztem, és elindultam be. Szépen lassan elkezdtem Zetsuról leszedni a díszeket. 

-Nem tudnál sienti? Pisilnem kell.

-Bocs. -és gyorsan dobáltam le az égőket. Ahogy kész lettem karácsonyfánk kilépett a cserépből (igen, Kakuzu még erre is ügyelt), és futásnak eredt a WC felé. Ebéd után ejtőztünk egy kicsit, majd kimentünk a közeli tóra korizni. Míg mi nyugodtan akartunk korcsolyázni, Hidan azon volt, hogy mindenki egyszerre a földön legyen. Ebbe a "mókába" később Deidera és Kakuzu is beszállt, így még esélyem sem volt fölálni, mert ahogy föltérdeltem, valamelyikük megint visszalökött.

December 26.: Karácsony második napja

Korán keltem. Elindultam ki a konyhába, hogy nézzek magamnak valami finomat. Sasukét is ott találtam.

-Lenne kedved bejönni a városba a karácsonyi vásárra? -kérdezte miközben ő terített, én pedig a hűtőben matattam. 

-Persze! Miért ne?

-Ok. -leültünk az asztalhoz, és jóízűen megettük a reggelinket. Olyan nagy volt a csönd. Mióta az Akatsukinál vagyok, ilyet nem láttam. Vagy hallottam... Visszamentem a szobámba, és magamra kaptam valami meleget és csinosat Tíz perc múlva Sasuke bekopogott.

-Indulhatunk? -kérdezte.

-Persze! -olyan szép volt! Minden havas volt, és karácsonyi, és és és! Áh! Nagyon szép volt! Nagyon jól éreztem magam, remélem Sasuke is. Este szintén leültünk a nappaliba. Zetsut visszaállítottunk karácsonyfának. 

-Kanashimi! Hogy tetszett az első karácsonyod az Akatsukinál? -kérdezte Obito.

-Nagyon tetszett, és nagyon de naygon jól éreztem magam! Ha már itt tartunk. Nálatok mindig ilyen ez az ünnep, vagy csak most sikerült így? -néztem körbe.

-Hát... Általában ilyenek, csak nem szokta Kisame minden évben földönteni a karácsonyfát, és Deidera nem szokta minden évben beállítani Zetut karácsonyfának. Általában a rejteket építjük, mert Dei' ajándékai fölrobbantják.

-Értem.

-Akkor örülök, hogy tetszett, és annak is, hogy most nem cementet kaptam ajándékba. -nézett Sasuke először rám, majd szemrehányóan Deiderára.

3. Fejezet- Hogy mi?

Obito kilencre rendelt össze minket az étkezőbe. Nem tudtam, hogy miről lesz szó.
-Kanashimi! Szeretném, ha a jövőben állandó tagja lennél az Akatsukinak! Ehhez viszont meg kell ismerned a többieket is. Gondoltam, te is mondasz pár szót magadról, és mi is mesélünk az életünkről. Kezd te!
-Ok. (ide most nem fogok mindent leírni, inkább olvassátok el az első fejezetet) -A többiek csöndben hallgattak. Mikor befejeztem Deidera kezdett el magáról mesélni. Egyéb dolgok amiket megtudtam: Deidera a robbantás specialistája, Konan origamival harcol, Obitonak két fajta szeme van, Kakuzunak több szíve van, Pain... Öhm....Az ő szemétől félek. Kb ennyi.
-És Kanashimi! Mit gondolsz, miért volt neked olyan különleges a farkasod? -kérdezte Kisame.
-Nem tudom... Talán... Másképp viselkedett, mint egy farkas. Talán még több is volt mint egy farkas. -a sírás kerülgetett, miközben beszéltem. Túl frissek még az emlékek. Ha visszagondolok. hallom, ahogy Mujakina nyüszít, hallom a tűz ropogását, látom, ahogy  törnek le a faágak. Annyit gondolkoztam a múlton, a szomorú részén, hogy elkezdtem sírni. Fölálltam, és elkezdtem futni. Nem is tudom hogy hova... Talán valami ismerőset akartam keresni... Olyat, amiről tudom, hogy hol vagyok. Olyat, amiről már tudom, hogy merre tovább. Olyat, amiről tudom, hogy hol sírtam órákon át, és végül olyat, amiről tudom, hogy hol van az a barlang. Az a barlang, ahol mindig áhitattal néztem a barlangrajzokat. De nem találtam semmit. Az is lehet, hogy körbe körbe bolyongtam, míg ki nem lyukadtam azon a réten, ahol gyakorolni szoktam. Lefeküdtem a fűbe. Az ég borult volt. Komolyan mondom, most még az időjárás is ellenem van! Pár perc múlva elkezdett esni. Én csak becsuktam a szemem, de nem keltem föl. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de legközelebb arra nyitottam ki a szemem, hogy a nevem hallottam. Egyből fölültem.
-Hát te mit csinálsz itt? -kérdezte Dei'.
-Én... Csak... Gondolkozom... -válaszoltam.
-Az esőben? Meg fogsz fázni!
-Jó jó tudom, felelőtlen voltam, máskor nem csinálok ilyet. -tápászkodtam föl.
-Oké, de most menjünk! -elindultunk. Végig futottunk. Na tehát. Ez most lehet két fajta kép: 1.) Végig nevetünk, jól érezzük magunkat, csak a jót látjuk. 2.) Csöndben futunk egymás mellet, Deidera pulcsija rajtam van és mindketten a földet nézzük. Az utóbbi történt. Beléptünk a rejtekhelybe, és Konan egyből a fürdőbe tessékelt. Megszárította a hajam, majd száraz ruhát húztam, és levágtam magam a kanapéra. Valamiért olyan nyomott volt a hangulat. Mi történhetett míg én a réten voltam?

Trailer

Annyi munka után kész a blog trailere! Remélem tetszik! Írjatok kommentbe, hogy milyen!

2. Fejezet -Első napom

Miután ettem egy finomat kimentem az udvarra, ki az Akatsukiból. Csak sétáltam az ösvényen, és gondolkoztam. Mindenfélén átfutott az agyam. Például hogy mi történhetett velem, hogy kerültem ide, mi lehet most kis farkasommal, vagy hogy hol vagyok. Sok volt erre az erdő, de nem volt ismerős semmi. Észre sem vettem mennyit gyalogoltam. Egészen egy szép rétig sétáltam. Ott lefeküdtem a fűbe, és néztem a felhőket. Még mindig gondolkoztam. "Vajon mennyi ideig alhattam? És ha sokáig? Akkor gyakorolnom kéne!" Fölálltam, és elkezdtem formálni a kézjeleket.
-Shinobi idézés!

-Na végre! Szia Mimi! Rég találkoztunk! -és megjelent előttem a hat méter magas Tsuki. Nagyon különleges farkas. Az egyik fele fehér, a másik fekete. Mondjuk ebben hasonlít Zetsura. Na mind egy.
-A segítségedet kérném a gyakorlásban. Kicsit szükségem van csapat munkára.
-Ok. Mivel kezdjük? -elmondtam az instrukciókat, ő pedig egyből megértette.
-Akkor... -elkezdtem formálni a kézjeleket.A helyes sorrend: kutya+majom+ökör+tigris.
-Tűz típus: farkas tüze! -ennél a jutsunál nagyon fontos a nagy lélegzet. Ahogy kifújtam a levegőt megformálódott előttem egy farkas fej.
-Szép! Mikor tanultad? -kérdezte Tsuki. Hogy mikor?
-Nem tanultam, hanem én fejlesztettem ki!
-Ügyes! Akkor jöhet a víz típus? -bólintottam, és a madár+patkány+kígyó kézjel kombinációt használva magamban kimondtam a jutsu nevét. "Víz típus: telihold fénye!" A kezeimet kiraktam magam elé, mintha védekezni szerettem volna, és megjelent előttem a teliholdhoz hasonló kerek pajzs. Tsuki rám támadt, én pedig egy kis ideig tartottam magam, majd bukfencezve hátra estem.
-Upsz! Jól vagy?
-Igen. -fölálltam- Jöhet a szél elem?
-Jöhet!  -ez a jutsu nagyon nem megy, de megpróbáltam.
-Pengék szele!  -itt is nagyon fontos a levegő vétel. Kifújtam a levegőt, és meglepő módon sikerült egy fát tele karcolni.
-Nagyon szép! Kanashimi. Lehet egy ötletem?
-Mond csak!
-Mi lenne, ha a sharinganodra koncentrálnánk? Tudom, hogy ehhez nem én vagyok a megfelelő, de talán ő az. -nézett el mögöttem. Sasuke! Hát ő meg mit keres itt? Ahogy meglátta, hogy észrevettem elindult felém. Én visszafordultam Tsukihoz:
-Jól van Tsuki, már mehetsz! Szia!
-Szia! -és eltűnt jó volt újra látni. Sasuke épp ideért. Megállt melletem.
-Szép állat.
-Az... Sharingan. Légyszíves gyakoroljunk!
-Rendben. -nevetett- mutasd hogy állsz. -én pedig legnagyobb szégyenemre előhívtam a ?kettes? színtű sharinganom. Kettő? Fejődtem volna?
-Hááááááát.... Akkor... Megtanítok néhány jutsut, amihez kell használnod a sharingant.  -délután hatig kint voltunk és gyakoroltunk. Csöndben gyalogoltunk vissza. Mindketten fáradtak voltunk. Én egy kicsit szomorú voltam, mert nem fejlődtem. Vagyis igen, de ez nem látszik semmin. Tudtam, hogy nem fog egy kettőre menni. Beléptem az ajtón, és amint tudtam az ágyam felé vettem az irányt. Úgy ahogy voltam, eldőltem.
-Mimi! Kelj már föl! -mondta valaki.
-Csak még öt percet... -háton feküdtem, és a fejemre húztam a párnám.
-Jó, te akartad! -és leöntöttek hideg vízzel! Egyből fölültem, és ahogy fölfogtam, hogy az ajtóban Kisame, az ágyam mellet pedig Deidera áll, megfogtam a párnám, és egyenesen Dei' arcába dobtam. Pár másodperc múlva már nem csak ők, hanem én is röhögtem. Kezdem szeretni ezt a helyet.... :)

1. Fejezet- Hogy is kerültem az Akatsukihoz?

Nekem nincs családom. Konohában kiközösítve éltem. Megvetettek, nem akartak velem barátkozni és ezt mind azért, mert Matatabi, a kétfarkú démon belém lett zárva. Mondjuk az is közrejátszhat a dologban, hogy az utolsó Uchihák között vagyok. A sharinganom még csak az első szinten van, mert nem tudtam fejlődni. Nem tanították meg a használatát, azt, hogy hogy kell előhívni, semmit! Pedig lett volna, aki megtegye. Öt éves koromban, egy nap nagyon megaláztak. Megvertek, kicsúfoltak, és Matabinak neveztek. Jó, ez mondjuk önmagában még nem is bántó, de ha tudod, hogy miért teszik, hogy tudod, hogy egy szörny van benned.... Az nap az erdőbe menekültem. Leültem egy fa tövébe, és sírtam. Tudtam, hogy élnek ott farkkasok és medvék, de nem féltem. Sírtam, csak sírtam. Föl se néztem. Legközelebb azért nyitottam ki a szemem, mert egy kis szőrgombóc mellém bújt. Egy kis farkas volt. Beesteledett. Ennyi ideig sírhattam volna? Na de ez most nem lényeg. Fáztam. A farkas vakkantott egyet. Egyből megértettem. Azt akarta, hogy kövessem. Elindult, én pedig szedtem a pici lábaimat. Nem akartam szem elől téveszteni. Egészen egy barlangig vezetett. Bent tűz égett. Fogtam egy faágat, és meggyújtottam. Megnéztem a barlang falát. Mindenféle kép volt rajta. A legtöbb farkast ábrázolt. Újdonsült barátom elindult befele. Én utána. Sokáig mentünk. Ez a barlang olyan szép volt! Egy kis patak követte utunkat. Néhol a barlang teteje olyan volt, mint a csillagos ég, néhol pedig kis házakat lehetett felfedezni a sziklák formájában. Az egész olyan volt, mint egy falu. Egyszer csak egy emberrel találtam magam szemben. Hosszú, ősz szakálla volt, a haja megnőtt. Hosszú, idő szőtte köpenye volt. Egy tekercs volt keresztbe akasztva a mellkasán. Kaito volt a neve. Attól a naptól fogva a magány a barátom lett. Hét évvel később aláírtam Kaito tekercsét, tehát farkas shinobi lettem. A sharinganom még midig nem tudtam használni, azért, mert nehéz volt fejlődnöm. Mesterem minden jutsuját megtanította, de én is fejlesztettem még ki. Egészen 14 éves koromig nem használtam uchiha képességem. Nem sokkal később Kaito életét vesztette. Nem ébredt föl. Teljesen kétségbe voltam esve. Persze volt, akire számíthattam. Ott volt Mujakina, a farkasom. Ez így lehet, hogy hülyén hangzik, de úgy szerettem, mint ha a testvérem lett volna. Mikor 17 éves lettem nagy vihar támadt. Az egyik villám belecsapott egy régi fenyőbe. Egy ága letört. Rám esett volna, de Mujakina ellökött. A szemem láttára halt meg. Hallottam, ahogy nyüszít, de mivel víz nem volt a közelben nem tudtam rajta segíteni. Csak néztem, ahogy a tűz terjed. Ahogy elpusztul az az erdő, ahol fölnőttem. Mikor már nem hallottam, ahogy farkasom nyüszít, elkezdtem félni. Kétségbeestem, és egészen egy szakadékig hátráltam. Az alján folyó folyt. Tudtam, hogy itt a vég, fölkészültem a halálra... Egyszer csak leszakadt alattam a talaj. Beleestem a folyóba, és elhomályosult minden..... Mikor fölébredtem egy ágyban feküdtem. A szobában rajtam kívül nem volt senki. Nevetést hallottam, ezért elindultam ki. Egészen az ebédlőig mentem.

-Na! Csipkerózsika is fölébredt! -mondta egy szőke srác.
-Kösz. Pontosan hol is vagyok? -kérdeztem.
-Az Akatsukinál. -mondta egy vörös hajú, pircinges tag.
-Hogy hol? És.... Kik is vagytok?
-Én Kisame, ő itt Sasori, Pain, Konan, Deidera, Sasuke, Itachi, Kakuzu, Hidan, Zetsu és Obito. És te ki vagy? -halpofa. Komolyan. Egy kék bőrű ember. Azt hogy?
-Én.... Én Uchiha Kanashimi vagyok.
-Uchiha? -lepődött meg... Asszem Sasuke...
-Az. Bár a sharinganom nem nagyon tudom még használni.
-Mutasd! -mondta.
-Jó. -és legnagyobb szégyenemre előhívtam a kettes (?) szinten lévő sharinganom.
-Dolgozunk rajta.
-Kösz. És most mi lesz?
-Kezdésnek mondjuk foglalj helyet, és egyél. -az egyetlen nő. Ő Konan. Az tuti.
-Köszönöm. -elém rakott egy tál rizsgombócot- De jól néz ki! -és neki láttam.

Sziasztok!

Úgy döntöttem, hogy egy komolyabb blogba leírom a képzeletem szüleményét. Előre szólok, hogy döcögősen fog indulni, de ígérem jó lesz. Azt is tudnotok kell, hogy kevés szabadidőm miatt ritkán lesznek új részek, de mindig igyekezni fogok. Ez a blog Naruto fanfiction lesz, ezért én azt mondom, hogy mielőtt elkezditek olvasni a blogom, nézzetek meg néhány részt! De akinek ehhez nincs kedve, az se zárja le az ablakot, mert lesz a szereplőkről leírás, és igyekszem majd minél több infot leírni.