Obito kilencre rendelt össze minket az étkezőbe. Nem tudtam, hogy miről lesz szó.
-Kanashimi! Szeretném, ha a jövőben állandó tagja lennél az Akatsukinak! Ehhez viszont meg kell ismerned a többieket is. Gondoltam, te is mondasz pár szót magadról, és mi is mesélünk az életünkről. Kezd te!
-Ok. (ide most nem fogok mindent leírni, inkább olvassátok el az első fejezetet) -A többiek csöndben hallgattak. Mikor befejeztem Deidera kezdett el magáról mesélni. Egyéb dolgok amiket megtudtam: Deidera a robbantás specialistája, Konan origamival harcol, Obitonak két fajta szeme van, Kakuzunak több szíve van, Pain... Öhm....Az ő szemétől félek. Kb ennyi.
-És Kanashimi! Mit gondolsz, miért volt neked olyan különleges a farkasod? -kérdezte Kisame.
-Nem tudom... Talán... Másképp viselkedett, mint egy farkas. Talán még több is volt mint egy farkas. -a sírás kerülgetett, miközben beszéltem. Túl frissek még az emlékek. Ha visszagondolok. hallom, ahogy Mujakina nyüszít, hallom a tűz ropogását, látom, ahogy törnek le a faágak. Annyit gondolkoztam a múlton, a szomorú részén, hogy elkezdtem sírni. Fölálltam, és elkezdtem futni. Nem is tudom hogy hova... Talán valami ismerőset akartam keresni... Olyat, amiről tudom, hogy hol vagyok. Olyat, amiről már tudom, hogy merre tovább. Olyat, amiről tudom, hogy hol sírtam órákon át, és végül olyat, amiről tudom, hogy hol van az a barlang. Az a barlang, ahol mindig áhitattal néztem a barlangrajzokat. De nem találtam semmit. Az is lehet, hogy körbe körbe bolyongtam, míg ki nem lyukadtam azon a réten, ahol gyakorolni szoktam. Lefeküdtem a fűbe. Az ég borult volt. Komolyan mondom, most még az időjárás is ellenem van! Pár perc múlva elkezdett esni. Én csak becsuktam a szemem, de nem keltem föl. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de legközelebb arra nyitottam ki a szemem, hogy a nevem hallottam. Egyből fölültem.
-Hát te mit csinálsz itt? -kérdezte Dei'.
-Én... Csak... Gondolkozom... -válaszoltam.
-Az esőben? Meg fogsz fázni!
-Jó jó tudom, felelőtlen voltam, máskor nem csinálok ilyet. -tápászkodtam föl.
-Oké, de most menjünk! -elindultunk. Végig futottunk. Na tehát. Ez most lehet két fajta kép: 1.) Végig nevetünk, jól érezzük magunkat, csak a jót látjuk. 2.) Csöndben futunk egymás mellet, Deidera pulcsija rajtam van és mindketten a földet nézzük. Az utóbbi történt. Beléptünk a rejtekhelybe, és Konan egyből a fürdőbe tessékelt. Megszárította a hajam, majd száraz ruhát húztam, és levágtam magam a kanapéra. Valamiért olyan nyomott volt a hangulat. Mi történhetett míg én a réten voltam?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése